Ravennai mozaikok
Ókor és középkor határán Ravennát három egymást követő hatalom is igyekezett ellátni monumentális keresztény épületekkel, amelyek közül több a mai napig is áll. Mozaikdíszítéseik szinte változatlan állapotban nyűgözik le ma is a látogatókat. Az első jelentős komplexumot, a nyugat-római császári család évtizedeken át meghatározó szerepet játszó női tagja, Galla Placidia építtette, 425 és 450 között: a ma is álló része egy kisméretű, kereszt alakú épület, amelyet a császárnő mauzóleumaként tartunk számon, bár valójában őt magát Rómában temették el. Az épület mennyezetét sötétkék alapon számtalan stilizált arany csillag díszíti, középen a keresztény Isten univerzális hatalmát szimbolizáló arany kereszttel. A bejárat fölötti lunetta, a szentélyfal, a csegelyek és a többi falfelület részben figurális, részben ornamentális ábrázolásai összetett programban fonódnak össze, amely egy univerzális keresztény birodalom eszméjét fejezi ki. A szintén ebben az időszakban, az 5. század első évtizedeiben felépült püspöki katedrális komplexumából egyedül a keresztelőkápolna, az ún. orthodox baptisterium maradt fenn. Kupoláját, amelyet valószínűleg már 450 után fejeztek be, a keresztény egyház egyetemességét kifejező képegyüttes díszíti: a körkörös felületen sugárirányban a tizenkét apostol alakja, a központi medalionban Krisztus megkeresztelkedése látható.
Ravenna második virágkora Theodorik uralkodása alatt következett el, 493 és 526 között. A kereszténység ariánus vonalához tartozó gót király ariánus püspököt állított a ravennai egyház élére és egy bazilikát is építtetett, amelyet a 9. században Szent Apollinaris tiszteletére szenteltek újra (Sant’Apollinare Nuovo). Ennek a háromhajós bazilikának a mozaikjai is Ravenna híres látványosságai közé tartoznak: részben Theodorik korabeliek, részben a bizánci visszahódítás utáni orthodox átalakítás során keletkeztek.
A harmadik nagy korszak a I. Justinianus kelet-római császárhoz és ravennai híveihez, elsősorban Ecclesius, Ursinus és Maximianus püspökökhöz, valamint egy Julianus Argentarius nevű, a 6. század közepének pompás építkezéseit finanszírozó bankárhoz kötődik. Ekkor épült fel a ma San Vitale nevet viselő, centrális alaprajzú, a bizánci palotatemplomok hagyományát folytató épület, amelynek mozaikjain a világ fölött uralkodó Megváltó látható, I. Justinianus és felesége, Theodora császárné felvonulása udvari méltóságok között és emblématikus ószövetségi jelenetek, szimbolikus értelmű díszítő motívumok sokasága között. A San Vitale mozaikjai a 6. századi bizánci művészet formavilágát és szellemiségét mutatják, a császári reprezentációhoz méltó, elsőrangú minőségben.