Ara Pacis Augustae (Az augustusi béke oltára)

Az Ara Pacis építéséről Kr. e. 13-ban, Augustus sikeres hispaniai had-járata után döntött a római senatus. Az oltár építése valójában egy új kultusz alapításának része volt: felavatásától (Kr. e. 9. január) kezdve Róma vezetői és fő papi testületei minden évben itt mutattak be áldozatot Paxnak, az istennőként megszemélyesített Békének. Az új istennő jelzője (Augusta) azonos a római államot Kr.  e. 27 óta ténylegesen irányító Octavianus megtisztelő nevével (Augustus): jelentése „felséges”, „isteni” és egyszersmind „növekedést hozó”. Az Ara Pacis Augustae domborművei ugyanazt az összetett, vallási köntösbe öltöztetett társadalmi-politikai üzenetet hordozták saját korukban, mint maga az Augustus név: a polgárháborúk lezárultak, a római állam egyre nagyobb területre terjeszkedik és ez a jól irányított béke bőséget, jólétet, egy új aranykort hoz el a birodalom lakóinak. Ezt az üzenetet fejezi ki „virágnyelven” az oltárt körülvevő mellvédfal alsó sávjának növényi motívumokból építkező díszítése,  benne élethű növényekkel és állatokkal. Figurális díszítése is ugyanerről, a római identitásról és a belőle fakadó jövő ígéretéről szól: a bejárati homlokzaton az ajtónyílás két oldalán Aeneas illetve Romulus és Remus mítosza látható egy-egy képbe sűrítve, a hátsó homlokzaton pedig egyik oldalt a teljes fegyverzetben ülő Róma istennő, a másik oldalon egy finom ruházatú istennő, ölében két kisgyermekkel, növényekkel és állatokkal övezve. Az értelmezés kulcsa talán leginkább ebben az alakban keresendő: egyszerre jelenítheti meg a megszemélyesített Békét, de a békében virágba boruló, dúsan termő földet is (Tellus), vagy, ezt az értelmezést kibővítve, Itáliát. A mellvédfal hosszabb oldalain az évenkénti békeünnep rituális felvonulását látjuk, benne felismerhetők Augustus családjának tagjai és a papi testületek képviselői.